Iskolaérettség

Iskolaérettség

2020.január 1-jén hatályba lépő törvény jelentősen szigorította a 6 éves gyermek iskolakezdését, ennek függvényében korlátozta az óvoda és a szülők lehetőségeit, hogy a gyermek óvodában maradhasson. A törvény meghozatala előtt, a gyermeket személyesen ismert óvoda felelősségei közé tartozott az iskolaérettség megítélése. A friss jogszabályok szerint az Oktatási Hivatal kezébe került a döntés. Amennyiben a szülő valamilyen okból kifolyólag úgy gondolja, hogy 6 éves gyermekének szükséges még egy év eltöltése az óvodába, azt kérvénybe kell foglalnia, indokolnia kell kérését valamint alátámasztania igazoló dokumentumokkal (pl.: szakértőtől származó véleménnyel).Iskolaérettség óvoda iskolakezdés

(Forrás: https://szuloihang.hu/iskolaerettseg-tudnivalok/)

Buda Béla pszichiáter szerint, a 6. életév a megfelelő időszak az iskolába lépéshez. Ebben a korban olyan bizonyos érési változások következnek be, amelyek hozzájárulnak a gyermek viselkedéséhez, szabálykövetésének kialakulásához, illetve motiválhatóságához. Ezeknek köszönhetően válik a gyermek alkalmassá a csoportos oktatásra, továbbá rendelkezik már az iskolai tanuláshoz megfelelő képességekkel, készségekkel, sajátosságokkal és tulajdonságokkal.

Mik is az iskolai tanulásra való alkalmasság kritériumai?

  • Testi/ biológiai/mozgásbeli feltételekà 120-130 cm magasság, 20-22 kg testsúly. Jó fizikum az iskolai terhelés elviseléséhez. Alakváltozás, fogváltás elindulása, adekvát kézdominancia kialakulása. Nagymozgások koordináltsága, finommozgás fejlettsége (kiemelten fontos: vállak, csukló, ujjak mozgékonysága).
  • Pszichés vonatkozások, szükséges képességekà megfelelő téri tájékozottság (saját testen, térben, irányok felismerése síkban). Alak, forma, nagyság felismerése, figura- háttér elkülönítése, amelyek a lényeges információ kiszűrésére való alkalmasságot, grafomotorikus képességek megfelelő fejlettségét eredményezhetik. Fogalmi és problémamegoldó gondolkodás, megfelelő emlékezet és szándékos, tartós figyelem (legalább 15 perc) szintén elengedhetetlen alapjai az iskolaérettségnek. Érthető, megfelelő hangsúlyú, tempójú beszéd. Elemi ismeretei kiterjednek önmagára (név, lakcím, életkor), környezetére (szülei neve, foglalkozása, napszakok, évszakok). Elemi mennyiségi ismeretekkel rendelkezik.
  • Szociális érettségà képes eredményes és aktív kooperációra kortársaival, felnőttekkel egyaránt. Elemi szabályok, normák betartására való képesség. Önfegyelemmel, feladat-, szabálytudattal, felelősségérzettel rendelkezzen.

(Forrás:http://www.jgypk.hu/mentorhalo/tananyag/Pedaggiai_pszicholgia_jegyzet_vodapedaggusoknak/94_iskolarettsg_kritriumai.html)

 

Hogyan járulhatunk hozzá gyermekünk iskolaalkalmasságának kialakulásához?  Néhány otthoni feladat:

  • Egyensúlyérzék fejlesztése (lábujjhegyen állás/járás, magas torony építése, biciklizés, rollerezés).
  • Figyelem fejlesztése (memóriajáték, „Simon mondja”, különbségkereső).
  • Finommotorikus képesség fejlesztése (rajzolás, színezés, hajtogatás, gyurmázás, gyöngyfűzés).
  • Szocializációs képességek fejlesztése (otthoni szabályok betartatása, napirend, szabályjátékok- fogócska, bújócska, önállóságra nevelés).

Tartalom: Gyermekbolygó Családi Bölcsőde és Magánóvoda | Tárhely: ATW | Motor: WordPress | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Statisztika: MonsterInsights Analytics| Spamvédelem: AKISMET + reCAPTCHA

Felhívjuk a figyelmét, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ és statisztikai adatokat gyűjt a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. Fontos tudni, hogy ezek az adatok névtelenek. Weboldalunk használatával Ön beleegyeik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné ezt elfogadni, akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!


Az oldal használatával elfogadja az adatkezelési tájékoztatónkat. Az oldalt a Google ReCAPTCHA szolgáltatása védi, így a Google adatkezelési tájékoztatója és felhasználási feltételei is irányadóak.
This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply as well as our data privacy policy.

2000 - 2023 © Gyermekbolygó GyermekFejlesztő Központ